KENNELTÖRTÉNET

Oroszlánszívű Vadásztacskó Kennel Története

"Akinek ugyanis megtetszik "a kutya sok hasznot hozó tartása" a könyveimben olvasható történeteim kapcsán, azokat komolyan inteném, hogy nagyon vegyék fontolóra egy ilyen kutya beszerzését! Különösen, ha úgy nem képesek bánni vele és szeretni őt, mint ahogyan ő fogja szeretni gazdáját. Szíve-szakadtáig, életre-halálra.

Ha magánéletükre sincs semmi idejük, akkor inkább semmilyen kutyát ne tartsanak! Akkor inkább kíméljék meg magukat a rengeteg bosszúságtól! Akkor inkább felejtsék el az egészet! Aki szívét lelkét nem képes egy kutyának kitárni, az semmilyen vadászkutyát, de legfőképpen szálkás szőrű tacskót, soha ne válasszon!" (Bornemisza Péter: Vadászszívvel: Őszintén tacskóimról)

Igazából már gyerekkoromban kezdődött a vadászat, a kutyák iránt való érdeklődésem, édesapám vadász, vadászboltos. Emlékszem, mikor hazahozta nekem a szarvas lábakat és a lakótelepi garázsunkban kiraktam, rendezgettem őket.

Szintén őrzöm emlékét azoknak a vadászatoknak, amikor együtt mentünk vadászni a Mecsekre egy zárt nagy magaslesre, pontosan megvan az útvonal a fejemben, emlékszem a vaddisznó túrásokra, a szóróra, sózóra, a nagy hóra, a meleg teára, a szendvicsek ízére, amit csinált nekem. Volt szalámis, sült húsos paprikás. Természetesen, ahogy felmásztunk a lesre és megettem a szendvicsem, csokim, utána mindig elaludtam. A közös vadászatokhoz tartozott a kutyák iránti szeretet is. Volt később egy Welsh Terrierünk-Don, aki magabiztosan, szenvedélyesen hajtotta a vaddisznót a hajtásokban, soha sem sérült meg, veszett el, okos kis kutya volt.

Ősi örökség ez, amit az egyik ember örököl a másik nem. Nekem szerencsém van, mert apám révén örökölhettem, ezt az ősi szenvedélyt. Az évek alatt sokszor kísértem el apám vadászni vagy csak etetni, gondozni a vadakat. Pár magaslest is építettünk együtt. Minden egyes pillanatnak megvan a maga szépsége. Mindig tanultam valamit. Megtanultam tisztelni, szeretni az erdőt, a vadakat, megtanultam a fegyelmet, értékelni a szépet, meglátni a jót. Számomra a vadászat életre szóló szenvedély, tanulás, feladatok megoldása. Jó pár év elteltével, vadászvizsgát tettem és vadász lettem. Vadász emberként sokat nem gondolkoztam azon, hogy milyen kutyát szeretnék. Miért pont a szálkásszőrű tacskó mellett döntöttem, hát kezdő vadászként az első pár vaddisznóm elveszett, sebeztem, nem tagadom izgultam. Szerintem sokan így vagyunk vele, hogy nagy az izgalom mikor vadászunk, mielőtt lőnénk, mikor célzunk és amikor eljön a pillanat, meghúzzuk az elsütő billentyűt eközben az ember természetesen izgul, főleg kezdő vadászként. Kedvenc lesemen ültem és többször is átgondoltam, hogy sokszori eredménytelen keresések miatt szeretnék egy szálkásszőrű tacskót, aki segít majd nekem a vadászatokon. Érdekelt a fajta, tetszett, elkezdtem egyre többet tájékozódni, olvasni róla. Vadászmesterem is sokat segített ebben, mert nagy kutyás és tapasztalata révén elmondta, hogy mit is jelent neki ez a fajta. Jelenleg is tart tacskót kizárólag utánkeresésre a vadásztársaságunknál. Talán az egyik legnagyobb vaddisznó utánkeresésem vele volt. Terep rendkívül sűrű, nehéz mind a kutya, vezetője és a vadász számára is. Azon a reggelen, több óra keresés, kúszás, három sebágy megtalálása után sem tudtuk utolérni a nagy kant, az előbb említett viszonyok miatt, pedig a tacskója háromszor is megállította a disznót. Ezek a pillanatok az óta is sokszor eszembe jutnak.

Tovább olvasom...