MAROSMENTI-RUDIFOGÓ MAZSOLA

 

Született: 2009.02.09

(GISMO VON SUNDERHAAR x MAROSMENTI-RUDIFOGÓ TIXI)

Standard szálkásszőrű tacskó, kan, vaddisznó színű

Súly: 8kg

 SFK, SCHWHK-H CACT 100p

3XBHFK-H

Nagyvad VAV győztes

Összetett munka tacskó

Kb. 40 db sikeres utánkeresés, megtalált nagyvad

2009-ben vásároltam Mazsolát egy híres és nagymúltú munka tacskó kennelből. Majd két hónapot vártam rá. Mindig vittem magammal vadászni, 4-5 hónapos korától kezdve már együtt ültünk a lesen, volt hogy a vadász hátizsákomban vittem fel vagy csak, ha sokat kellett gyalogolni megkiméltem, nem terheltem túl. Nagyon nagy barátság, kötődés alakult ki közöttünk. Ő és én is ismerjük egymás minden mozdulatát, jelzését. Azt is tudtam már az ugatásának a hangjából, mikor megtalálta a vaddisznót, hogy él e még vagy már dermedt. Nem voltak határok, mindent megoldott, kibogózott ha kellett. Hamar tanult, persze ehhez az kellett, hogy minden nap foglalkoztam vele és mindíg velem volt. Elsősorban vaddisznó utánkeresésére használtam legtöbbet, de jól működik bármely más vadfaj keresésénél. Kifejezetten a sebzett nagyvad utánkeresésére alkalmaztam, de hajszán is szépen dolgozott. Nagyon keményen fogja, állítja a vadat. Továbbá, használtam még kotorékozásra vagy vaddisznós kertben dolgozni, leginkább versenyeken vagy tréningeken. Rendkívül okosan, megfontoltan dolgozik. Közel 7 évet dolgoztunk aktívan együtt hajtásban, még Lengyelországban is egyszer. Soha nem veszett el vagy sérült meg. Jelenleg (2017) nyugdíjas éveit éli, illetve ő segít nekem a kölykök betanításában, ha kell. 

 

 

- Természete nyugodt, kondíciója kiváló, jó felépítésű, nagyon erős kutya.

- Fogazat KK

- Tökéletes vadászati képességekkel rendelkezik

- Tenyészthető 

- Néhány munkája -

2012

- Szarvasünő: 500 m vezetékmunka, rövid hajszával

- Szarvastehén: 500 m vezetékmunka 

- Szarvasborjú: 300 m vezetékmunka 

- Vaddisznó: 300 m vezetékmunka

- Vaddisznó: 350 m vezetékmunka

- Vaddisznó: 150 m vezetékmunka

- Vaddisznó: 250 m vezetékmunka, rövid hajszával, kan 19 cm-es agyarakkal

- Vaddisznó: 50-80 m rövid vezetékmunka, rövid hajszával, 2. sebágyban értük utol a disznót

 

2013

- Vaddisznó utánkeresések

2014

Vaddisznó utánkeresés hajszával: hajtásban sebezték

Vércsapa állási ideje 25 óra, hossza: 1,3 km sok töréssel, felhasznált vér mennyisége: 2,5 dl