Igazából már gyerekkoromban kezdődött a vadászat, a kutyák iránt való érdeklődésem, édesapám vadász, vadászboltos. Emlékszem, mikor hazahozta nekem a szarvas lábakat és a lakótelepi garázsunkban kiraktam, rendezgettem őket. Szintén őrzöm emlékét azoknak a vadászatoknak, amikor együtt mentünk vadászni a Mecsekre egy zárt nagy magaslesre, pontosan megvan az útvonal a fejemben, emlékszem a vaddisznó túrásokra, a szóróra, sózóra, a nagy hóra, a meleg teára, a szendvicsek ízére, amit csinált nekem. Volt szalámis, sült húsos paprikás. Természetesen, ahogy felmásztunk a lesre és megettem a szendvicsem, csokim, utána mindig elaludtam. A közös vadászatokhoz tartozott a kutyák iránti szeretet is. Volt később egy Welsh Terrierünk-Don, aki magabiztosan, szenvedélyesen hajtótta a vadisznót a hajtásokban, soha sem sérült meg, veszett el, okos kis kutya volt. "Ősi örökség ez, amit az egyik ember örköl a másik nem". Nekem szerencsém van, mert apám révén örökölhettem, ezt az ősi szenvedélyt. Az évek alatt sokszor kísértem el apám vadászni vagy csak etetni, gondozni a vadakat. Pár magaslest is építettünk együtt. Minden egyes pillanatnak megvan a maga szépsége. Mindig tanultam valamit. Megtanultam tisztelni, szeretni az erdőt, a vadakat, megtanultam a fegyelmet, értékelni a szépet, meglátni a jót. Számomra a vadászat életre szoló szenvedély, tanulás, feladatok megoldása.
Lakótelepi garázsunkban:
