Dolgozz velük keményen, bánj velük úgy, mint a hősök
A 2019/2020-as vadászati idény utolsó 2 napos hajtásainak néztünk elébe, előtte este az erdészeti térképen megnéztük a területeket, ahol másnap dolgozni fogunk, rendkívül nehéz terepen, tele mély árkokkal és völgyekkel, sűrűkkel, 16 km-re becsültük a napi távolságot, már akkor tudtuk ez több lesz (napi 23 km lett), főleg a Tacskóinknak, mivel ők eleve többet mennek, mint mi. Este még feltöltöttük a GPS-t, előkészítettük a felszerelést, megetettük a kutyáinkat és lepihentünk.
Hamar elérkezett a reggel, viszonylag jó időnk volt, de este már riasztást adtak ki a nagy szél miatt, de hát nincs mit tenni ilyenkor is megy a "hajtó gyerek" illetve mint tudjuk, vadászathoz sosincs rossz idő, egy biztos a kutyáink nem fognak minket hallani és a sípot sem, örülünk majd, ha megfelelően tudunk kommunikálni egymással. Hála a modern technikának már egymást is látjuk a hajtásokban nemcsak a kutyáinkat. A szokásos reggeli várakozás, készülődés és több kilométeres traktorozás után felállt a hajtósor, már csak a jelet vártuk az indulásra. Megérkezett a telefon "indulás", hopp-hopp, hajtsd ki, a kutyáink erősen bekezdtek, szépen együtt dolgozva haladtak előttünk párszáz méterre. Az elején ilyenkor azért több a kommunikáció, melyik kutya merre tartózkodik stb. Külön öröm volt számomra látni, ahogy Rudzik kutyám gyönyörűen ment egy gím spíszerrel, barátom kutyája Boni és Himera együtt dolgoztak, elég sokat segítik egymást, fiatal kutyákról beszélünk. Az említett terep egyre jobban kezdett nehezedni, egyre több sűrű és árok keresztezte utunkat. Az első átállás után, kevés megállással ismét elindultunk bele a közepébe. Az eszméletlen embert próbáló sűrűbe, ahol alig bírtunk haladni, a kutyáink is a nagyobb váltókon bujkáltak. Olyan 12 és 13 óra magasságában pedig bekerültünk teljesen a dzsungelbe, ahol balra tőlünk 43 m-re megszorítottak a kutyák egy nagyobb disznót, én nem láttam, de a barátom igen, "mondja nagy kan" és már lesem vettem a szemem a telefonról, néztem mely kutyák állítanak, 2-3 kutya szorította a kant, folyamatosan ugatták, ki akarták mozdítani. Aztán csak két kutya maradt ott. Himerával az élen, csak ugatták és ugatták, próbáltam segíteni, közelebb menni a kutyákhoz, jobban adtuk a hangot, de aztán egyszer csak egy felsírás, "a barátom mondta: az egyik kapott". Nem volt jó előérzetem, "rohantam" a kutyához, de közben már láttam a GPS-n közelít felém Himera, letérdeltem és közben láttam megszúrta a kan a bal oldalát a lágy részen. A kutya kisebb sokkba volt, megvizsgáltam a sebet, mélynek láttam. Sajnos azonnal kiállni nem tudtam a hajtásból és kivinni a sérült kutyám, vittem a kezemben, illetve néha letettem, hogy lássam, hogyan viselkedik, nem volt sokkos állapotban, a seb vérzett, de nem vészesen, ahogy kiértünk a kefe sűrűből, hallom mondják elesett a nagy remete, megkérdeztem hol van. A sapkámat levéve, közben megpillantva a nagy kant, láttam egy öreg harcos fekszik előttünk, 6 év körüli, ezüstérmes, de biztosan érmes remete. Lehajoltam, megnéztem közelebbről, közben sok gondolat futott át a fejemben. A barátom, aki hajtásvezető és szintén Tacskós, kiszólt a rádión, hogy jöjjenek be a legközelebbi lőálláshoz a kutyámért, kivittük a hajtásból, a másik barátom már hívta is a leszerződött orvost. Mikor kiértünk a hajtásokból, gyors átöltözés után, egyből indultunk is az orvoshoz a sebét kitisztítatni és ellátni. Közben hívtam öcsémet, hogy jöjjön el Himeráért és vigye haza, hogy állandó megfigyelés alatt legyen. Továbbá, hívtam még az állatorvosom, hogy elmondjam neki a történteket, illetve egyeztettünk másnapra, hogy azért ő is ellátja a kutyám, mint kiderült fel kellett nyitni a sebet, mivel 5-6 cm hosszan beszúrt a kan, de szerencsére nem mélyen, valószínűleg átgázolt rajta, mikor kitört, mert különben sok esélye nem lett volna a túlélésre, de így is 2 cm-en múlott az élete. A másnapi szintén embert próbáló hajtásnap után 61 db nagyvad került a terítékre, ott láttam utoljára a remetét, mindenki őt csodálta, talán még nagyobbnak is tűnt, mint előtte.
Himera több mint egy hónapot volt táppénzen, ezután ismét megkezdtem vele a tréningeket, félelem, sőt még annak a jele sincs benne, a 3. kerti munka, illetve a visszanyert kondíciója után keményebb lett a kutya, mint valaha, gyűlöli a disznót! Jelenleg folytatjuk a tréningeket és készülünk a következő vadászati idényre.
